Barren - 1. Fejezet

Volt benne valami. Valami, ami összezavarta a józan eszemet, mikor a közelében voltam; megbabonázott. Minden, amit tett, úgy tűnt, hibátlan. Hibátlan volt, vagy talán az egyetlen hibája az volt, mennyire rideg tudott lenni néha, a csönd, ami fojtogatott, mikor egyedül voltunk annak ellenére, hogy elég csöndes vagyok. Ö még inkább az volt, titokzatos volt. Összezavart.

Összezavart, mikor először elvitt randira. Összezavart, mikor megkérte a kezem kevesebb, mint két hónap ismeretség után. Összezavart, mikor elkerülte minden róla feltett kérdésem. Nagyon bonyolult, összezavaró személy volt.

Még zavaróbb volt az esküvőn.

Igent mondtam, természetesen. Mert ki nem tette volna? Jóképű, elbűvölő, okos, gazdag, bőkezű, híres. Több mint az ideális. Őszintén, fogalmam sincs, hogyan vett észre. Nem voltam a köreiben, mégis itt vagyok, és összekötöm vele a csomót, remélhetőleg örökre. Nem látom, mi akadályozhatja meg, hogy működjünk. Ő jó ember. Még vallásos is, gondoltam, amit anya kedvelt. Szerény, udvarias, nyugodt, vallásos típusnak tűnt. Nem bántam a hitét, vagy valami. Nem is voltam benne biztos, csak levontam a következtetést a kereszttetoválásból a hüvelykujja mellett. Emma azt mondta, vagy hippi, vagy vallásos, a második választást részesítem előnyben.

Vissza az esküvőhöz.

Csalódott és összezavarodott voltam, mert nem tűnt boldognak. Még csak nem is mosolygott, mikor meglátott. Borzalmasan, és nagyon kínosan éreztem magam. Csak azt reméltem, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy a cipőit nézte ahelyett, hogy rám nézett volna. Azonban mikor megérkeztem, felnézett, tekintetét nehéz volt megítélni. Az egyetlen dolog, ami kielégített az volt, milyen nagyon remegett a keze, ahogy megfogta a derekam, és a hatalmas asztalhoz vezetett, ahol megesküszünk, s aláírunk néhány papírt.

De miután adott egy kis csókot a számra, ismét eltűnt azzal a bejelentéssel, hogy közbejött valami fontos dolog. Mindig elfoglalt volt a munkával, tudtam, de legalább teret szánhatott volna a sűrű beosztásában a saját esküvőjének.

Részben reméltem, hogy fogunk táncolni, csak egy kicsit. Helyette táncoltam az apámmal, és próbáltam társalogni a vendégekkel, hogy ne kelljen egyedül állnom az egész fogadás alatt, teljesen kínosan. Mindeközben a körülöttem lévőket vizsgáltam, remélve, hogy látom a jóképű arcát, és magas alakját.

Helyette a családom boldog arcát láttam, néhány munkatársam féltékeny kifejezését, és az idegeneket, akik az ő barátai voltak. Meg tudtam érteni a családom boldogságát, és néhány lány féltékenységét, őrület volt, őszintén. Még mindig nem tudom elhinni, mi történik. Tíz év házasság után sem fogom elhinni, valószínűleg. Tudom, hogy nem kéne megkérdőjeleznem a döntését, de minden alkalommal, elkezdek gondolkodni, mi zajlott le a fejében, mikor eldöntötte, hogy kedvel, vagy miről gondolta, hogy jó feleség leszek.

A korkülönbség egy kicsit ijesztő köztönk, de soha nem éreztem, hogy gondot okoz. Tíz év nem volt sok, végül meggyőztem magam, de néha a tény, hogy mikor még csak tíz voltam, ő meg már húsz, kiakasztott. Emma, a legkedvesebb barátom szeretett viccelődni arról, milyen öreg valójában, még akkor is, ha ő volt az, aki támogatott a kapcsolatunk kezdete óta. Mindig azt válaszolom, hogy a harminckettő nem olyan idős, mint ahogy hangzik. És őszintén magam sem gondolom úgy, de félek, hogy gyerekként viselkedek körülötte néha. És nem ez volt az egyetlen dolog, ami megijesztett. Féltem elfogadni az ajándékait, és olyannak tűnni, mint aki csak pénzt akar. Mármint, a pénzügyi stabilitás remek, de valójában soha nem kértem milliomost. Természetesen tiniként arról álmodoztam, hogy randizni fogok egyel, de soha nem gondoltam, hogy ez az őrül álom talán valósággá válhat egy nap.

Keze szorosan tartotta enyémet, míg elhagytuk az elegáns hotelt, ahová az esküvőnk fogadását szerveztük meg.

A sofőr kinyitotta nekünk az ajtót, míg én elbúcsúztam a családomtól és barátaimtól. Elengedte a kezem, mikor megöleltem az anyámat, és sírni kezdtem. Tudtam, hogy idegesíti őt, mert nem volt híve az érzelmek megmutatásának. De nem igazán hibáztathatott azért, amit csinálok, elhagyni a családom, és hozzá költözni eléggé nyomasztó volt.

Rövid pillanatoknak tűnő idő után anya azt suttogta a fülembe, hogy csatlakoznom kéne a férjemhez, mielőtt türelmetlen lesz. Engedelmeskedtem, és megpusziltam a halántékát, aztán a sofőr besegített a fekete elegáns limuzinba.

Harry egy pohár pezsgőt tartott. Közel ült a sötétített ablakhoz, egyik lába keresztezve volt a másikkal. Észrevettem, hogy meglazította a nyakkendőjét, és kigombolt pár gombot a fehér ingén. Nem tűnt úgy, mint aki észrevett, és hogy egyedül voltunk. Tudtam, hogy a harminckét éves férfiak már nem kanos tinik, de a leghalványabb jelét sem mutatta az izgatottságnak felém, s ez valamiképp aggasztott.

Nem ivott a poharában levő italból, csak nézte a buborékokat, néha pedig összeszorította állkapcsát, és lehunyta szemeit, mintha fájdalmat érezne. Mikor letette maga elé a poharat, és halántékát kezdte masszírozni, gondoltam, hogy nagyon fájhat a feje.

A házához vezető út csendes volt, mert nem akartam rontani a fejfájását a beszélgetéssel. Nem voltunk egymáshoz közel. Olyan távol voltunk egymástól, amennyire csak tudtunk, és ez aggasztott. Nem mertem semmit tenni, így a gyűrűmet néztem, s a hatalmas gyémántot, ami díszítette. Játszottam vele egy kicsit. A hátuljába bele voltak vésve a kezdőbetűi, azon méláztam, hogy az enyémek ott vannak-e az enyémen.

- Harry – mondtam végül, próbálva beszélgetést kezdeményezni, eldöntve, hogy a csönd csak megöli a hangulatot.

Figyelmen kívül hagyott. Nagyot nyeltem. – Hm, Harry? – hangom gyenge volt.

- Igen? – kérdezte hanyagul.

- Kaphatnék egy kis pezsgőt, kérlek? – kértem szépen, kissé rámosolyogva. Nem méltatott, hogy rám nézzen.

- Nem – utasított el egyszerűen. Homlokomat ráncoltam. Nem ezt vártam.

- T… tessék? – kérdeztem hitetlenkedve, gondolva, hogy csak hülyéskedik.

- Nem, nem kapsz – arckifejezése szigorú maradt, míg intenzíven a mellettem levő ablakon nézett kifelé.

- És miért? – kérdeztem, homlokomon a ránc csak láthatóbb lett. Egy vigyor díszítette ajkait. Szemei azonban nem fordultak az irányomba.

- Mert azt mondtam, van valami problémád az elfogadásával? – hangja annyira arrogáns volt, hogy meg akartam őt ütni. Mindkét szemöldökömet felvontam, nem értve, miért viselkedik így.

- N…nem, egyáltalán – dadogtam, még mindig összezavarva a reakciójától.

„Csak legyél tisztelettudó, engedelmes feleség, és boldogan fogsz élni” emlékeztem anyám tanácsára. Nos, majd meglátjuk, hová fog vezetni.

Nem mehettünk nászútra, így egyenesen a házához mentünk. Voltam már a házában, csupán egyszer, és nagyon lenyűgöző birtok volt. Mocskos gazdagot kiáltott, de nem hazudhattam, és mondhattam, hogy nem nézett ki szomorúnak. Nagy volt, mégis üres és ha nem lettek volna a szobalányok, és az ott dolgozó emberek, ijesztő lenne itt élni.

A dekoráció antik volt. Természetesen el kellett valahogyan költenie a pénzét, így szeretett drága csecsebecséket venni, hogy még elegánsabbá tegye a házát, mint már volt. Maga a dekor szemben állt a modern építészettel. Nem igazán tetszett a kombináció, de azt kellett mondanom, hogy szép, mikor meghívott. Valószínűleg meg fogok változtatni egy-két dolgot most, hogy már az én házam is.

- Vetkőzz – mondta, ahogy bementünk a szobába. Ez az egyetlen szótól, vagy mondhatnám, parancstól, és attól, ahogy mondta, remegni kezdtek a térdeim. Nagyot nyeltem, az előttem levő ágyat néztem, tudva, hogy mögöttem volt, miközben észrevettem néhány dolgot, amitől csak még jobban aggódtam.

Az első dolog az volt, hogy nem erőltette meg magát, hogy kidíszítse a menyasszonyi szobát, hogy romantikusabbá tegye mindkettőnknek. Pont olyan volt, mint a napon, mikor meglátogattam. Egy franciaágy, néhány váza a sarokban, egy vintázs kanapé, egy fésülködőasztal, és egy hatalmas szőnyeg.

Valamint nem mondhattam azt, hogy nem féltem. Ez volt az első alkalmam, és meg voltam győződve róla, hogy fájni fog. A barátaim többsége már elvesztette a szüzességét, és mindent megtettek, hogy megnyugtassanak, mondva, hogy a fájdalom nem tart sokáig, és hogy élvezni fogom utána, és valójában hittem nekik, egészen idáig.

Lassan levetkőztem, felfedve neki a különleges alsóneműt, amit csak erre az alkalomra vettem. Óvatosan megfordultam, kilépve a fehér ruhából. Lehajoltam, hogy fölvegyem, és a kanapé tetejére tettem, ami a jobb oldalamon volt. Rám várt, háta az ajtónak volt támasztva. Most eléggé nyugodtnak tűnt, miközben kigombolta ingének többi részét. Néhány tetkó felbukkant, meglepve engem.

- Feküdj az ágyra – parancsolta, mikor végre meglátta, hogy kész voltam a fehér elegáns ruhámmal. Azonban szemei még mindig kerültek, még akkor is, mikor levette az ingét, és felfedte a napbarnított, izmos felsőtestét. Lehajtottam a fejem, és az ágyhoz mentem, ahol lefeküdtem, téve azt, amit kért, még akkor is, ha a hangja kezdett megijeszteni. A plafont néztem, kissé kínosan érezve magam. Vártam, hogy a testemről bókol majd, elmondja, milyen szép vagyok, vagy rám mosolyog. De nem tette.

Kissé remegni kezdtem, mikor hallottam őt közeledni. Majdnem levegőért kaptam, mikor észrevettem, hogy teljesen meztelen. Nem hagyott időt, hogy ránézzek, és őszintén, nem is terveztem, mert mindig úgy gondoltam, hogy a férfi anatómia valamelyest ijesztő. – Azt mondtam, vetkőzz le. Nem foglak megdugni abban a szarban, igaz?

Az állam leesett. Nem így szokott beszélni velem. Nem használt ilyen szavakat, vagy ilyen hanglejtést. Felegyenesedtem, mély levegőt vettem. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Megszabadultam a melltartómtól, és még ha teljesen felfedettnek is éreztem magam, folytattam a bugyimmal, míg ő csak állt ott, néhány centire tőlem, egyszerűen nézve.

- Jó – jegyezte meg. Elpirultam, s lesütöttem tekintetem. – Most ereszkedj a térdeidre – mondta parancsolóan. Furcsán éreztem magam, mintha amit mondana, nem lenne normális. Kezdtem azt gondolni, hogy részeg volt, mert az a Harry, akit ismerek, soha nem beszélt így velem. Mindig természetes komolyság volt a hangjában, de eddig soha nem rémisztett meg.

Tettem, amit mondott anélkül, hogy megkérdőjeleztem volna. Térdeimre ereszkedtem szemben vele. Halvány vigyor volt az arcán. A mutatóujjával jelezte, hogy forduljak meg. Ez azelőtt volt, mielőtt a matracra mászott volna, és nem olyan gyengéden, lenyomott a kezeivel a takaróra. Fejem egy puha párnán landolt, amiért hálás voltam.

Még akkor is, ha hirtelen minden gyengéd gesztusa a ködbe veszett, még mindig reméltem, hogy mond valamit, amivel megnyugtat. És most az egyszer ezen az estén, a reményeim nem lesznek összezúzva. Vagy legalábbis ezt gondoltam.

- Én vagyok az első – még csak nem is kérdés volt, inkább tény. Naivan azt gondoltam, hogy próbálja visszaadni az önbizalmam, és megnyugtat, még ha a hangja rideg is volt, és nem mutatott együttérzést.

- Igen – hangom fojtott volt, mivel arcom a párnán volt.

Mindkét kezét a derekamra tette, erősen tartott. – Nem akarom, hogy nyavalyogj, mint egy kis ribanc – nagyon sok időbe telt, mire felfogtam, mit is mondott. Egy pillanatra azt hittem, hogy viccel, vagy hülyéskedik, de hamarosan rájöttem, hogy bizony komoly.

Azzal kezdte, hogy mindkét kezét a csípőmre tette, és felhúzta a hátam. Kényelmetlenül éreztem magam így, hogy az egész nőiességem fel volt fedve. De nem tudtam semmit csinálni, hogy megállítsam ezt. Éreztem a tenyerét nem olyan gyengéden az érzékeny pontomon, és az, hogy a bőre nedves volt, undort keltett bennem. Nem víz volt, az biztos. Nyál? Ó, Istenem, az utolsó gondolattól öklendeznem kellett. Azonban ezek a gondolatok gyorsan elröppentek, mikor éles fájdalmat éreztem az alfelemben.

Ekkor éreztem mindent igazán rossznak. Emma, a legjobb barátnőm azt mondta, hogy felkészít a behatolás előtt, különösen, ha az első alkalmam. Azt mondta, lassú lesz, hogy az ujjaival vagy a szájával kéne kezdenie, és azt mondta, hogy édes kis semmiségeket fog a fülembe suttogni. Nem tett semmit.

Nem tudtam megakadályozni a sikítást, ami elhagyta a számat. Tudtam, hogy brutálisan belém lökte a férfiasságát. Nem tudtam elviselni a fájdalmat, nem tudtam elviselni hosszát magamban. Nyilvánvalóan ezt ő nem értette meg. Megragadott egy maréknyi hajam, és maga felé rántotta a fejem, míg koponyám és nyakam égni nem kezdett. – Azt mondtam, hogy kibaszottul fogd be – kiáltottam, mire forró könnyek gyűltek szemeimbe, és a zavarodottság vette át az irányítást a fejem felett.

Ezzel elkezdett bennem mozogni. Megharaptam az előttem levő párnát, hogy megakadályozzam a zokogásom, nem akarva olajt önteni a már égő dühére. Mozgásának sebessége nőni kezdett, és a fájdalom kibírhatatlan volt. Kezeimmel megfogtam a selyem takarókat, hogy ne erre a kínzásra koncentráljak.

Nem tudtam megérteni, miért viselkedett így. Mi ütött belé hirtelen?

Egyik pillanatban olyan fájdalmas volt, úgy éreztem, hogy elájulok. Nem éreztem a medencecsontjainkat találkozni, vagy az agresszív szorítását a csípőmön. Majdnem megfeledkeztem a lökéseiről. Csak káromkodni és nyögni hallottam őt egy kicsit. Teljesen elveszettnek éreztem magam.

Ez rossz volt. Ennek nem kellene így lennie.

Visszatértem magamhoz, mikor lelassított. Ekkor éreztem, hogy valami csorog a női testrészemből, le a combjaimra. Kihúzta magát belőlem, mire végre fellélegeztem. Izmaim ellazultak egy kicsit. Gondolom amiatt, hogy most nem láttam az arcát, kevésbé utáltam. Vártam, hogy menjen felöltözni, vagy zuhanyozni, és pontosan ezt is tette. Hallottam őt kinyitni a szobához tartozó egyik ajtót, és mikor meghallottam a vízfolyást, volt bátorságom felegyenesedni, és felülni.

Minden fájt.         

Megijedtem, mikor vért láttam az ágyon, és a bőrömön. Komoly mennyiségű vér volt. Majdnem elhánytam magam a látványtól.

Miután visszajött a fürdőszobából, ugyanabban a helyzetben talált; ülve, és a színezett anyagot nézve. – Mi volt ez? – kérdeztem, a csomó a torkomban nehezebbé tette, hogy rendes szavakat formáljak, még mindig nem mertem az arcára nézni. Rájöttem, hogy haját egy törölközővel szárította.

Végre szemeim összekapcsoltam az övéivel, mikor kuncogni kezdett. Ez vicces volt neki? – Megerőszakoltál! – kiáltottam, érezve, ahogy forr a vérem az ereimben. Azonban nem mertem felállni, vagy a közelébe menni. A szavaim szórakoztatónak találta. – Ez nem vicces! Ez traumatizáló!

Ravasz vigyora a szórakozott arckifejezéssel együtt hamarosan kissé undorodó tekintetté fordult. – Menj, zuhanyozz le, mocskosan nézel ki – az állam leesett. Elnéztem, mikor elkezdte meglazítani a csípője köré tekert törölközőt, és úgy döntöttem, hogy a fürdőszobában maradni sokkal jobb, mint itt maradni vele.