Barren - 5. fejezet

A fejem lüktetett, mikor felébredtem. Nehéz szemhéjaim nem akartak felnyílni, de hamarosan megadták magukat. Eleinte elvakított a fény, nem értettem mi történik, és akkor vettem észre, hogy Harry szobájában voltam.

Megnézem az időt a telefonon, ami a mellettem lévő éjjeliszekrény tetején volt. Több mint három órát aludtam. Megnéztem az üzeneteket, csak hogy lássam, eltűntek. Legalább tartotta a szavát. Szerencsémre Harry nem volt a szobában. Nem hiszem, hogy el tudnám viselni jelenlétét ebben a pillanatban.

Emlékeztem, hogy kábult voltam, mikor zuhanyozni ment, aztán semmi. Azt hiszem elájultam a kimerültségtől, s az sokkal jobb volt, mint ébren maradni.

Kezem a combjaimhoz nyúlt, érezve a köztük lévő ragacsos bőrt, csak még jobban undorodtam. Tudtam a tényt, hogy nem bírtam állni, nemhogy elsétálni a fürdőbe, úgyhogy a mennyezetet kezdtem bámulni, és igyekeztem nem sírni, nem gyengének lenni, csakhogy bebizonyítsam, hogy téved.

Telefonom megcsörrent, s legjobb barátnőm, Emma nevét jelezte. Mély levegőt vettem, mielőtt válaszoltam. Bassza meg, nem tehet rosszabbat annál, mint amit tett néhány órája, és nem szerzek neki semmilyen örömöt azzal, hogy követem a hülye szabályait, és úgy viselkedem, mint a kis kedvence.

- Csajszi! Már épp itt az ideje, hogy válaszolj, ezerszer hívtalak, hol voltál? – a lány magas hangja még jobban megfájdította a fejem.

- Sok dolgom volt – hangom fáradt volt és rekedt.

- Értem – hangja elég sokatmondó volt, de nem igazán érdekelt abban a pillanatban.

Ez a beszélgetés ellenkezője volt annak, amit szerettem volna, hogy legyen. Csak jobban depressziós lettem. Emma úgy állította be Harry-t, mint valami tökéletes görög isten, ezért nem is törtem magam, hogy elmeséljem milyen is igazából. Attól tartok, nem is hinne nekem.

- Nem fogtok nászútra menni, meg ilyesmi? – sóhajtottam.

- Harry említett valamit Görögországról, nem igazán tudom, mikor fogja magát kiszabadítani a munka alól. Ó, azt hiszem hív. Később beszélünk, bébi – nem adtam neki lehetőséget, hogy elbúcsúzzon, mielőtt megszakítottam a vonalat, mert őszintén szólva nem akartam hallgatni a „Most mondd el mit rejteget az Armani öltönyei alatt” vagy „Szereti, ha szex közben húzzák a haját?” fajta mondatait.

Utáltam az indiszkréciót, és mindenekelőtt utáltam róla beszélni.

Szerencsére nem telefonáltam, mikor kinyílt az ajtó. Azonnal lecsuktam a szemeim, mikor megláttam izmos alakját a szobába lépni. – Nem kell úgy viselkedni, mintha aludnál – egy pillanatig úgy véltem, hogy fejéhez vágom a lámpát. A rugós ágy besüppedt súlya alatt. Továbbra is úgy maradtam.

Harcoltam a késztetéssel, miszerint elhányjam magam, mikor keze megsimogatta az arcom, de nem csináltam mást, csupán elcsaptam az alkarját. – Ne érj hozzám – elvette, de nem törődött a tiltakozásommal. Hüvelykujja megsimította szempilláimat, melyek ettől remegni kezdtek.

Forró lehelete kissé felmelegítette állkapcsom. Kinyitottam a szemeim, nem elviselve a testünk közti közelséget, pár centivel odébb húzódtam tőle. Bal oldalamon volt, az oldalán feküdt, könyökét használva tartotta magát, másik mocskos kezét arra használta, hogy hozzám érjen.

Az érintés már nem a megfelelő leírás volt. Mikor összerezzentem, ujjbegyei erőteljesen megragadták állkapcsomat.

- Nem vagy nagyon okos, ugye? – kérdezte szarkasztikusan. – Azt hittem, hogyha ájulásig duglak, az majd megtanít valamire, de vagy makacs vagy, vagy élvezed. Személy szerint a másodikra fogadok.

Szoros tartásával az arcom körül, megfordította a nyakam, és kényszerített, hogy ránézzek. Arca teljesen kifejezéstelen volt.  Nem volt mérges, ahogyan arra számítottam. Ez volt a legerősebb fegyvere: soha nem mutatott érzelmeket, és ez rendkívül idegesítő volt.

- Elvitte a cica a nyelvedet?

Nem válaszoltam.

Közelebb jött hozzám, de ellenálltam és küzdöttem. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy megfelelően csináltam, mert nagyon elegem volt. Mikor megpróbálta egyesíteni ajkainkat egy csókban, többször megütöttem a mellkasát és megharaptam az alkarját. Eközben, körmeim a csupasz bicepszébe véstem. A szorítás az állkapcsomon gyengült. Adrenalin száguldott ereimben, ami elég energiát adott, hogy felugorjak az ágyból, majd az ajtó felé siessek, megfeledkezve minden csepp fájdalomról, ami izmaimat apró darabokra zúzta.

Nem érdekelt, milyen rendezetlenül néztem ki, mikor lerohantam a lépcsőn, megcsúszva pár alkalommal, de mindig felálltam, és megnöveltem a sebességem. Meglepetésemre senkivel sem találkoztam. Tudva, hogy nem juthatok messzebbre, úgy döntöttem, hogy elrejtőzöm itt. Tudtam, hogy hülyeség, mivel ez az ő háza, és mert előbb vagy utóbb úgy is megtalál, de ez volt az egyetlen lehetőségem.

Meglepődtem, mikor végre rájöttem, hogy nem követ. Szemeim körbenéztek, nem voltak hajlandóak elhinni, hogy az a borzalmas szörnyeteg nincs mögöttem, éhesen várva, hogy abbahagyjam a futást, mielőtt a szobájába visz, és új utakat talál a kínzáshoz.

A tervem megváltozott.

- Hol a francban vagy, te gyáva alak? – kiabáltam, kifulladva. – Nem akarsz megütni mások előtt? Félsz, hogy meglátják milyen is vagy valójában? Kibaszott perverz, te szörnyeteg! Gyűlöllek! – torkom kiszáradt a végén. – Ha férfi lennél, megmutatnád az igazi arcod a körülötted lévőknek, te beteg perverz állat!

Könnyes szemeim a szoba sarkára néztek, Val állt ott, döbbenten nézve rám. Szinte elszégyelltem magam. Kezemmel durván megtöröltem nedves arcom, és nem haboztam, hogy hideg pillantásban részesítsem.

Tudtam, hogy közel a vég, mikor meghallottam sietős lépteit a felettem lévő padlón. Minden újra fájni kezdett, minden végtagom sajgott. Összeomlottam, mikor próbáltam néhány lépést előre megtenni. Felkelni túlságosan nehéz volt, így magzatpózba helyezkedtem, és vártam a sorsom.

Térdeimmel mellkasom előtt próbáltam elrejteni magam, újra elájulni. Azt hittem, sikerült. Azt hittem, hogy ami ezután következett nem más, mint egy álom.

Odarohant hozzám, megragadta a vállamat, és kezét a homlokomra tette. – Val, szerezz nekem Tylenolt – hangja aggódó volt, de számomra nem eléggé megbízhatónak. Aztán minden elmosódott. Nagyon szédültem.

Menyasszonyi stílusban vitt a legközelebbi fürdőszobába, s óvatosan helyezett bele a fürdőkádba. Meleg víz érte a bőrömet, teljesen eláztatva néhány pillanattal később. Természetesen mindent megtett, mivel a szobalány mellette állt.

- Rendbe fog jönni?

- Igen, csak lázas – válaszolt nyugodtan, s lágyan. – Segíts levenni a ruháit, kérlek – kérdezte udvariasan. A felsőm óvatosan el lett távolítva.

Keze finoman simított végig nedves hajamon, mielőtt fejemet mellkasára húzta egy ölelésre. Halkan nyugtatott, mielőtt hangosan suttogott, hogy a szobalány hallja: - Az apád rendben lesz kicsim, ne aggódj - azt hittem, álmodom.

- Beteg az édesapja? – a lány őszintén aggódott értem.

- Nem, balesetet szenvedett, és nagyon érzékenyen érinti, néha túlreagálja, de jól van. Semmi ok az aggodalomra – ez egy okos húzás volt, elismerem. Feljönni ezzel a hazugsággal, kevesebb, mint két perc alatt, színtiszta tehetség. Úgy hazudik, ahogy az emberek lélegeznek.

- Szüksége van bármi másra, Mr. Styles?

- Nem, elmehetsz. Köszönöm a segítséget.

Nem, nem, nem. Nem hagyhat itt minket. Ő volt az egyetlen, aki távol tartotta őt attól, hogy újra bántson. Azt vártam, hogy az arcom abban a pillanatban égni fog, mihelyst becsukja maga mögött az ajtót, és vártam a kezét, hogy a nyakam köré fonódjon, fojtogasson, amíg nem könyörgöm az életemért. De nem tett semmit.

Túl erőtlen voltam még mozogni is, úgyhogy engedtem neki, hogy levegye a ruházatomat, és fehérneműmet. Nem volt semmi, amit még sosem látott ezelőtt.

A lágy hab, és a fürdővíz megnyugtatott. Lassan egész testem eltakarta a kellemes illatú habbal. Egész idő alatt szorosan tartotta a testem azzal, hogy kezét a hátamon tartotta. Szemeim időről időre kinyíltak, hogy találkozzanak smaragdjaival, mielőtt újra lecsukódtak.

Ösztönösen kis karjaimat nyakába kulcsoltam, megakadályozva, hogy elessek, nem bízva a háta mögött lévő tenyerében.

Örültem, hogy nem próbáltam meg beszélgetni, akkor újra sírtam volna. Mindig is egy érzékeny lány voltam, de egyetlen hang sem volt ennyire hatással rám. Olyan volt, akár egy méreg a füleimnek, egy vészjelző az agyamnak, ez megijesztett, és láthatóan túlfűtötte a könnymirigyeim.

Megragadta a dugót, és az összes habot, a vízzel együtt kiengedve, ezzel valószínűleg magát is összevizezte. Másik keze combjaim hátsó felére siklott, és éreztem, ahogy újra felemel. Aprót nyögött. Egy törölköző takarta testem. – Jól játszod az áldozatot – ez volt az egyetlen dolog, amit gúnyos hangon mondott, mielőtt a szobánkba vitt. 

Bármi is történt, mindig abban a szobában találtam magam, ahol először láttam a valódi arcát. Mindig visszajöttem.

Ahogy az ágyra helyezett, már nem volt olyan gyengéd, mint a korábbi mozdulatai. Többé nem egy álomban voltam. Felettem volt, újra megragadva az állkapcsom. – Kibaszottul nyisd ki a szemeid – köpte nyersen. – Kurvára ne sírj! – nem vettem észre, hogy tényleg sírtam. – Még egy hülye könnycsepp, és adok egy valódi okot, amin siránkozhatsz.

Nem tudtam engedelmeskedni, ez alkalommal, mert a testem nem fogadott szót. Úgy éreztem, újra elájulok, és az lett volna a legjobb dolog a világon

.

- Amelia, soha nem fogom megunni, hogy helyrerakjalak, de te igen, és már fáradt vagy tőle, látom. Szóval adok neked egy kis tanácsot, ez lesz az utolsó alkalom, hogy így viselkedsz. Tudom, hogy figyelsz rám. Próbálj meg megint olyasmit tenni, mint ez, és gondoskodom róla, hogy ne lásd újra a napvilágot. És komoly vagyok, sokkal komolyabb, mint valaha voltam, ne tégy próbára.

- Valószínűleg egy kicsit leesett a vérnyomása, nem kell aggódni miatta. Adok neki valamilyen fűszeres ételt, és jobban fogja érezni magát – ez Rebecca hangja volt. Minden bizonnyal hozzá beszélt. – Azt hiszem, most már ébren van – az Isten szerelmére, nem akartam ébren lenni, bárcsak kómába esnék most.

- Köszönöm, Rebecca, szabadon távozhatsz.

Ahogy lépései távolabb és távolabb kerültek, megpróbáltam felidézni mi történt, újra. Álmodtam? – Amelia, gyere az öltözőbe, bébi – hívott. Egy kezemet a testemre tettem, csupasz volt, de tiszta és illatos.

- Fájnak a lábaim, nem tudok járni – kiáltottam lustán.

- Nem érdekel, kibaszottul mássz, ha nem tudsz járni – azt hittem lenyugodott, de láthatólag nem.

Megpróbáltam járni, egy kézzel tartva a fehér selymes takarót, hogy eltakarja meztelen bőröm, míg másikkal a falnak támaszkodtam, megakadályozva, hogy elessek. Végül összecsomóztam a takaró két végét, ezzel egy selymes, pánt nélküli köntöst létrehozva. A lábaim nem fájtak annyira, mint ahogy vártam. Az izmaim csak egy kicsit feszültek, olyanok voltak, mint a torna utáni fájdalom.

Ott ült a fehér kanapén, egyik kezét nézte. Nem próbáltam semmit mondani, a bocsánatkérés fölösleges volt ebben a helyzetben.

- Jobban érzed magad, bébi? – kérdezte, nem igazán tűnt törődőnek, mivel arca még mindig a kezét nézte.

- Fáradt vagyok – megálltam a küszöbön.

- Nem azt akartam tudni, hogy érzed magad, hanem azt, hogy jobban érzed-e magad, vagy nem. Ne válaszolj meg olyan kérdéseket, amiket nem kérdeztem.

Ez erős.

- Jobban érzem magam – a szédülés elmúlt, a látásom nem volt homályos többé, és tudtam járni, szóval úgy gondoltam, jobb volt, mintha gyötrődnék.

- Gyere közelebb – parancsolta. A lábaim odavezettek hozzá. – Térdelj.

- Mi? Miért… –

- Azt mondtam, térdelj, Amelia – szakított félbe bosszús hangon.

Nem volt más választásom, nem akartam még jobban felhúzni. Térdeim a faltól-falig szőnyeggel borított földre estek. Ülőhelyzetéből magasabb volt, mint én. Észrevettem, hogy gyűrűket viselt a jobb kezén, amit elém rakott.

Négy gyűrű volt minden egyes ujján, kivéve a hüvelykujját. Minden gyűrű alapja hatalmas és arany volt, s közepében egy drágakő volt, de mind különböző. Minden ékkőnek megvolt az adott színe. A kövek éles széle némileg ijesztő volt, de lenyűgöző.

- Tudod a nevüket? – meglepődtem, milyen gyengéd volt a hangja. Felpillantottam rá.

- Azt hiszem – motyogtam.

- Gyerünk, nyűgözz le.

- Zafír, rubin, gyémánt, smaragd – mondtam sorban, kezdve a mutatóujjától a kisujjáig. Megpaskolta a nedves hajam tetejét.

- Le vagyok nyűgözve.

- Meg tudnád mondani, melyik a kedvencem? – tette hozzá.

Az átlátszóra mutattam. – Érdekes választás. Miért gondolod, hogy a gyémántok a kedvenceim?

Vállat vontam. – Erősek és tiszták, azt hiszem.

- Tévedsz. A kedvencem a smaragd, tudod, hogy miért? – úgy éreztem magam, mint egy kislány, hallgatva egy mesét. Megráztam a fejem.

- Mert törékenyek. Szeretem megmunkálni őket, mindig ideges vagyok amiatt, hogy esetleg eltöröm őket, de azért élek, hogy megelégedve lássam őket, tökéletes alakkal, mikor végzek velük. Emlékeztetsz rájuk. Arra törekedek, hogy tökéletes feleséget csináljak belőled, de olyan keményen viselkedsz, azonban mindketten tudjuk, hogy olyannyira törékeny vagy, mint ezek a drágakövek. Akárhogyan is, egy vagyont költöttem ezekre a kövekre, szóval összetörni őket veszteség lenne számomra, és a cégemnek. Másrészt, ha megtörlek téged, csak könnyebb lesz nekem, és az egyetlen vesztes te leszel – másik keze az állam alá nyúlt, s fejem az ő irányába emelte. – Tudod, miért mondom ezt neked?  - csend töltötte be a szobát pár pillanatig, mielőtt megtörte volna. – Kezdem elveszíteni a türelmem veled szemben – hát, ez gyorsan kijött.

- Viselkedni fogok – motyogtam, lesütve a tekintetem.

- Örülök, hogy kezdesz úgy viselkedni, mint egy felnőtt. Most, mondd meg, melyik a kedvenced?

- Nem tudom – haboztam. – Mind szép.

- Biztos, hogy egyik sem tetszik igazán? – hangja szinte figyelmeztetésként hagyta el száját.

- Hm, igen – motyogtam.

- Tényleg nem akarod, hogy levegyek néhányat?

- Miért? – kezdtem idegessé válni.

- Válaszolj.

- Nem, t... tetszik az összes…

Nem volt időm befejezni a mondatot. Minden annyira gyors volt. Fejemet hamar a szőnyegen találtam, vércseppeket az arcomon, melyek orromhoz folytak, és a gyapjas anyagnál értek véget. Kezem az arcomhoz emeltem, érezve a vágásokat, és próbálva rájönni, mi is történt. Minden rendben volt, amíg úgy nem döntött, hogy pofon vág, újra. És az öt pofon, amit kaptam egy nappal ezelőtt, semmi volt ehhez képest. A gyűrűk éles széle megvágta a bőröm.

- A saját érdekedben remélem, hogy viselkedni fogsz – hangja szigorú volt, mikor elhagyta a szobát.