Barren - 3. Fejezet

A térdeim remegtek, míg a fekete autójához mentem. Hallottam, ahogy beindítja a motort. Ránéztem. Napszemüveget viselt, és olyan erősen szorította a kormányt, ahogy csak tudta. Megállítottam könnyeim a szempillaspirálom és szemceruzám kedvéért.

A barna, akit korábban láttam a konyhában, egyenesen állt az ajtónál, amit kinyitott, mikor tekintetünk találkozott. Megfogta a kezem, besegített, mielőtt becsukta az ajtót, otthagyva vele, egyedül és erőtlenül.

Az autó csöndes volt. Harry soha nem volt „muzikális” személy, és ezt nem is bántam, egészen mostanáig. Egy kis zene nagyszerű lett volna stressz űzőnek.

Levette a kabátját, és csak egy egyszerű fehér pólót viselt. Bekapcsoltam a biztonsági övem, mikor vezetni kezdett.

Soha nem vezetett így.

Most úgy vezetett, mint egy őrült. Átlépte a sebességhatárt, és ez megijesztett. Mi van, ha karambolozik? Mi van, ha komoly balesetbe kerülünk? Még csak nem is volt lekötve, és a körülöttünk levő autósok dudáltak.

Miután áthajtott két piros jelzésen, úgy döntöttem, jobb lenne, ha próbálnék beszélni vele. Bocsánatot kérek, és kimagyarázom magam, aztán lenyugszik, és nem fog minket megölni egy balesetben.

- S… sajnálom Harry, kérlek, cs… csak lassíts le, egy kicsit, nem a… akartam kiabálni veled, csak m… mérges voltam. Nem fog újra megtörténni. K… kérlek – szánalmasnak hangzottam.

- Emlékszel a tegnap estére? – kérdezte, még mindig az utat figyelve.

- I… igen.

- Arra is emlékszel, mit mondtam tegnap este?

- Igen.

- Nem hiszem. Azt hiszem, nem emlékszel, azt hiszem, meg kell ismételnem magam ismét.

Lesütöttem tekintetem, nem voltam hajlandó tovább nézni őt. Nem tudtam, hogy ezzel arra gondol, hogy megismétli a hülye szabályait, vagy rosszabb…

- Harry, kérl…

- Az egyetlen dolog, amiért könyöröghetsz, az a farkam, semmi más – szólt közbe durván.

Ekkor fogtam be a szám teljesen, és nem próbálkoztam újra. Utáltam, mikor az emberek ilyen nyelvezetet használtak, hányingerkeltő volt.

Egy kicsit lelassított, őrült kanyart vett, mielőtt megállt. Egy parkolóban voltunk, ami teljesen üres volt. – Várj meg – ezzel kinyitotta az ajtót, felvette a kabátját, és elment anélkül, hogy kikapcsolta volna a gyújtást, vagy kivette volna a kulcsot. Próbára tett engem. Tudta, hogy el akartam menni, de okosabb voltam ennél.

Láttam az alakját előttem, ahogy a kocsi motorháztetejének dől, és telefonon beszél, ami a füle és válla közé volt szorítva, miközben keresett valamit a kabátja zsebében, mielőtt visszatért hozzám, egy Marlboro csomaggal a kezében. Hátratolta az ülését, növelve a helyet a mellkasa és a kormány között.

Néztem, ahogy lassan leteszi a csomagot közel az ágyékához, mielőtt megtapogatta a térdét a kezével. Olyan gyengéden viselkedett, hogy szinte emlékeztetett a férfire, akit azelőtt ismertem, mielőtt összeházasodtunk.

- Gyere ide.

Eleinte nem igazán értettem, mit értett ez alatt, aztán rájöttem, mikor szemei a térdére siklottak. Összezavarodva próbáltam odamenni hozzá anélkül, hogy megérintettem volna a sebváltót vagy a kéziféket. A vékony testalkatom sokat segített.

- Ülj le.

Fenekemet óvatosan a térdére tettem, lehajtva a fejem, hogy ne kelljen látnom a kis mosolyt az arcán.

- Nem, bébi, nem így. Fond a lábaid az ülés köré.

Segített a lábaimat széttenni. Kezeit a bokáim körül használva, maga felé húzott. A csomag cigaretta volt az egyetlen dolog, ami elválasztotta az ágyékainkat. A szoknyám már nem takarta a combjaim. Kihasználta a lehetőséget, hogy kezét a csupasz bőrömre tegye, és megszorítsa azt kissé.

Azonban nem bíztam ebben. Az utolsó két napban megtanultam, hogy udvariassága csak manipulatív szerep volt, ami meghülyítette az embereket.

Arca közelebb került az enyémhez, orraink gyengéden érintkeztek. Éreztem a pillangókat ismét. Az elmém tudta, hogy mindez hamis, de a testem nem akarta elhinni.

Ha tudtam volna, hogy a tányérdobálás megenyhíti őt, már megcsináltam volna a limuzinban

.

A lélegzete melegétől kirázott a hideg. Kezem az övére helyeztem reflexből. Vártam, hogy megcsókoljon, hogy közelebb hajoljon, hogy összefűzze ujjainkat, de nem történt meg. Helyette váratlan kérdést tett fel.

- Cigiztél már?

Kéjes suttogásként hatott.

- N… nem.

Vigyora szélesebb lett. Szabad kezével levette a napszemüvegét, aztán a fehér és piros dobozhoz nyúlt. Gyorsan kinyitotta, kivett egy szál cigarettát anélkül, hogy szemeit levette volna rólam. Tekintete magabiztos volt, az enyém ijedt. Ettől csak elégedettebb lett.

A cigit a számhoz emelte. Ajkaim el voltak nyílva. Miután biztosra ment, hogy kicsit, tekert papír biztosítva volt a számba, megtapogatta az arcom. Nem tudtam rájönni, hová tart mindez.

- Emlékeztess az első szabályra, bébi.

Eltávolította a cigarettát óvatos ujjakkal, kivett egy öngyújtót a zsebéből, s várt, hogy válaszoljak. 

- Hát persze, hogy nem emlékszel – vigyorgott, mikor túl sokáig tartott válaszolni.

A cigaretta feje égett. Nem a szájához emelte, mint ahogy képzeltem, hanem az enyémhez, ugyanabba a helyzetbe tette, ahogy korábban. Nem tudtam reagálni, azonban nem lélegeztem be a mérgező füstöt.

- Vegyél mély levegőt – suttogta.

Emlékeztem az első szabályra. Engedelmesség.

- Bébi, nem akarsz mérgesebbé tenni, bízz bennem.

Levegőt vettem. Az íze egyszerűen undorító volt. Úgy éreztem, fuldoklom. Elvette a cigarettát. Számból szürkés füst szállt ki, miközben hisztérikusan köhögtem. A második köhögésem közepén újra fuldokolni kezdtem.

Ajkait az enyémhez nyomta, belélegezve a mérgező füstöt. Ezután nyelve a számba csúszott, keze a hajamba túrt, és magához húzott, még ha az már fizikailag lehetetlen is volt. A tüdőmben levő oxigént felváltotta a cigaretta halálos füstje.

Már nem én irányítottam a testem. Próbáltam leküzdeni a szorítását, és kezeim a mellkasára tettem, remélve, hogy elenged, de csak több energiát és levegőt vesztettem. Túl gyenge voltam az ő hatalmas, izmos testéhez képest.

Ajkai éhesen csókoltak tovább évtizedeknek tűnő ideig. Nem bánta azt, hogy nem csókolom vissza, vagy hogy vergődöm a levegő hiánya miatt.

- Harry, kérlek – próbáltam mondani, még ha egy nyögésnek hangzott, mint kérésnek.

Néhány pillanattal később alsó ajkam fájni kezdett, azonban nem figyeltem a fájdalomra, mert végre kaptam levegőt. Fogaival erősen szorította alsó ajkam bőrét. Továbbra is rágta ajkam, mintha a legfinomabb étel lenne, amit valaha evett. De abban a pillanatban nem érdekelt. Csak arra figyeltem, hogy tüdőm megtöltsem oxigénnel, miközben be-ki lélegeztem.

Fogait lassan elhúzta, mielőtt elengedte a szám. Aztán a cigarettát, ami még mindig a mutató-és középső ujja között volt, rózsaszín szájába tette. Mosolya folyamatosan ott volt.

- Tudod, mit szeretek benned?

Szemeim elkerekedtek, de hamarosan becsuktam őket, mikor füstöt fújt az arcomba. Kezem a szám elé tettem, hogy köhögjek.

- Olyan kevés tapasztalatod van a férfiakkal, hogy hagyod, hogy megtegyek veled akármit. Ezért nem kéne aggódnom az első szabályról.

Ledobta a csomag cigarettát magáról. Kezei a fenekemen landoltak, s csípőjét lágyan ellenem nyomta. Fenekem erősen megszorította. Ezalatt az idő alatt, nem tudtam mit csinálni. Szorítása gyengült körülöttem. A kormánynak dőltem, hogy növeljem a tért a testünk között, és különösen az alfelünk között.

- Fogadok, hogy hagynád, hogy szárazon megdugjalak a hátsó ülésen, mint tegnap, és még csak ki sem nyitnád azt a szép szádat.

Ezzel lehúzta a sötétített ablakot maga mellet, eldobta a füstölő cigit, mély levegőt vett, majd felhúzta az ablakot.

- N… ne, k… kérlek, Harry – dadogtam, a tegnapi emlékek elködösítették az elmém.

- Bébi – ismételte meg a szót három alkalommal, ujjait végighúzva combom bőrén. – Azt hiszem, később visszatérek a második szabályra, most pedig emlékeztetlek a harmadikra. Soha ne beszélj, ha nincs hozzád szólva – ujjait mélyebbre eresztette a bőrömbe. – És nézz rám – egy könny szökött ki a szememből. – Nem fogom megismételni, Amelia – szemem az irányába emeltem. – Jó. Tudod, hogy szép vagy? Mert én úgy gondolom, az vagy, nagyon szép. És tudod, mit csinálnak a szép lányok? – az ujjai által okozott fájdalom fokozódott. – Nem, valószínűleg nem tudod. A szép lányok befogják a pofájukat, és szépen viselkednek. Szóval fogd be a szád, és viselkedj szépen – mosolygott rám. – Megegyeztünk, bébi?

Gyengén bólintottam, túl elfoglalt voltam, hogy megfeledkezzek az égető érzéstől. – Szóval, ha azt mondom, meg akarlak dugni a hátsó ülésen, nem fogsz nemet mondani, mert először is, nincs megengedve, hogy beszélj, másodszor, nem fogadok el nemet válasznak, és harmadszor, kurvára nem kérdeztelek – a dolog az volt, hogy még csak nem is hangzott mérgesnek, hétköznapian beszélt, a normális mély hangján.

- Igen, igen, igen – hadartam, azt akarva, hogy levegye rólam ujjait, amit megtett néhány pillanattal később. Kifújtam a levegőt, amiről azt sem tudtam, hogy visszatartom. Nagyon óvatosan, és gyengéden, ujjaival letörölte a néhány könnycseppet, ami benedvesítette az arcomat.

- És nem megmondtam, hogy ne nyafogj, bébi? – hangja csalódott volt.

- Sajnálom, Harry.

- Második szabály, mindig kérj engedélyt – még mindig hatalmas, puha tenyerei között tartotta az arcom. – És a negyedik, adj egy babát – kezeit a hasamra tette. – Rendben, adsz nekem egy babát, nem igaz? – kérdezte édesen.

- Igen.

- Jó. És ha legközelebb tiszteletlenül viselkedsz velem, és újra megdobálsz, nem fogok habozni, hogy helyre tegyelek, és nem fogok habozni, hogy drasztikus lépéseket tegyek. Oké, bébi?

- Oké – válaszoltam, egy kissé fellélegezve, hogy a kínzása véget ért.

- És amint tudod, meg akarlak baszni a hátsó ülésen, de nem akarjuk tönkretenni a bőrt, igaz?

- Igen – sóhajtottam.

- Örülök, hogy jól viselkedsz. Most menj vissza a helyedre.

Nos, örültem, hogy újra normálisan vezetett, egy kicsit gyorsan, de nem őrülten.

- El akarok menni Görögországba – mondta hirtelen. Nem mondtam semmit, csak sóhajtottam. – A nászéjszakánkra – igen, én azt hittem, elfoglalt vagy a munkáddal. – És enni akarok valamit, éhes vagyok – ezért csináltam tésztát, te görény. – Azt hiszem, elmegyünk a Gentlemen’s klubba – utáltam a klubokat, és az embereket bennük. – Talán megduglak a golfmezőn.

Nagyot sóhajtottam, mire szarkasztikusan elvigyorodott. – Beszélhetsz – mondta, rám nézve.

- Fel akarom hívni anyát, valószínűleg aggódik.

- Nem arról a kurváról beszéltem. Nem kedvelem őt – csattant rám.

- Én soha nem voltam tiszteletlen az anyáddal, szóval ne becsmér… - próbáltam védeni anyát anélkül, hogy megsértettem volna őt.

- Nem becsmérlem őt, az igazat mondom. És csak egy pillanattal ezelőtt, még jó voltál, maradj is az – szó szerint befogom a szám örökre, mikor vele vagyok, azt hiszem, az lenne a legjobb. Hirtelen a fékre lépett. Körülnéztem. Ez határozottan egy flancos klub volt, a szép autókból, amik a miénk mellett parkoltak, és a díszbokrokból ítélve.

Két öltönyös férfi nyitotta ki mindkettőnknek az ajtókat. Megköszöntem annak, aki segített nekem, míg Harry csak ridegen nézett a másikra. Megfogtam a táskám, és Harry mögött siettem, akinek léptei kicsit gyorsabbak és szélesebbek voltak, mint az enyémek. Kimerült voltam, a magas sarkúval, amit viseltem, és a fájdalommal, ami még mindig jelen volt az alfelemben, nem tudtam gyorsan sétálni.

Mikor megérkeztem a főcsarnokba, Harry a recepcióssal beszélt. – Soha nem láttalak errefelé, igaz? – mondta valaki mögöttem. Egy kicsit döbbenten megfordultam. Egy elegáns férfival néztem szemben, szép fekete öltönyben, akinek jó illata volt, és aki furcsán emlékeztetett arra a Harryre, akivel nemrég találkoztam. Olyan magas volt, mint Harry, és rám mosolygott. Kedvesnek tűnt, de aztán, Harry is.

- Ó, ez az első alkalmam itt – válaszoltam félénk mosollyal.

- Egyedül vagy?

- Nem, valójában a férjével van, és az én lennék. Szóval ha nem bánod, Liam, keress egy másik lányt, akit megdughatsz – visszhangozz mögülem Harry hangja. A férfi, Liam, felvonta szemöldökeit. Zavaromban lenéztem a lábamra.

- Ó, gratulálok, Harry – Liam hangja szórakozott volt, ha nem szarkasztikus. Gyengéden megfogta kezem, megpuszilta a tetejét, megtapogatta Harry vállát, és útjára ment. – Majd találkozunk, Styles.

Nem váratott sokat magára Harry reakciója. Durván megragadta a könyököm, és gorombán a fülembe suttogott: - Két percre hagylak egyedül, és figyelemkereső kurva leszel.

- Csak illedelmes volt, ahogy én is – jelentettem ki, tényleg unva a hülyeségeit.

- Nem, flörtölt veled, és vagy hülye vagy, vagy naiv, hogy azt gondolod, illedelmes volt.

Szerencsémre a szőke recepciós megjelent előttünk, egy széles, fényes mosollyal vörös ajkain. Harry elengedte a karom, de a komoly kifejezés az arcán maradt. – A… az asztaluk készen van, Mr. Styles.

A szegény lány még beszélni is alig mert hozzá.